|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 21 találat | lapozás: 1-21 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kozma Szilárd 1990. augusztus folyamánJúl. 20-21-én Csíkszeredában ülésezett az RMDSZ országos választmánya. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint az "országos választmány megvitatta az RMDSZ gazdaságpolitikai elképzeléseit. Ennek során a Romániai Magyar Kisgazdapárt ismertette a mezőgazdasági tulajdonviszonyainak átalakítására vonatkozó felfogását, beszámolt eddigi eredményeiről és a gazdakörökkel kialakított feladatmegosztásról." Ez is mutatja, hogy az RMDSZ és a Romániai Magyar Kisgazdapárt szorosan együttműködik. A sajtókonferencián Domokos Géza, az RMDSZ elnöke társszervezetnek nevezte a Romániai Magyar Kisgazdapártot. /Kozma Szilárd: A nézetazonosságért. = Kisgazdák Lapja (Csíkszereda), aug. - 15. sz./1990. szeptember 9.A Romániai Magyar Kisgazdapárt javaslatot terjesztett elő az új földtörvény-tervezet módosítására. Azok a földterületek, amelyek a mezőgazdasági szövetkezetek elhalálozott tagjainak birtokát képezték, a faluközösség tulajdonába menjen át. Azok, akik kilépnek a szövetkezetből, joguk van visszakapni az őket megillető földterületet. Akik földterülethez jutottak, a törvény szerint tíz év után eladhatják, a kisgazdák ezzel szemben azt javasolták, hogy a földterülethez jutottak azonnal, minden megszorítás nélkül értékesíthetik tulajdonukat. A tervezetet a párt nevében benyújtották: Búzás László elnök, Kozma Szilárd, Orbán Dezső, Pál Béla és Tompos Zsolt alelnökök. /A Romániai Magyar Kisgazdapárt javaslatai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./1991. augusztus 3.1991. ápr. 20-án Horváth Antal, Pál Antal, Salamon József, Duma Ferenc, Bogdán István, Polgár János, Varga János és Salamon Antal moldvai származású katolikus papok levélben fordultak Ioan Robu bukaresti érsekhez, hogy engedélyezze, tarthassanak magyar nyelvű szentmiséket a moldvai csángók körében. Ugyanakkor felhívták a figyelmét arra, hogy a Kelet-Nyugatnak adott interjújában /1991. márc. 7./ helytelenül jelentette ki, hogy a csángók csángó nyelven beszélnek, mivel a csángó nyelvjárás a magyar nyelv egyik dialektusa. Robu 1991. ápr. 29-én kelt válaszlevelében azt próbálta bizonyítani, hogy a magyar misézés irodalmi nyelve tönkre teszi a csángó nyelvjárást, sokan pedig meg sem értik, mert a csángók nem tanultak magyarul az iskolában. Azt állítja, hogy az aláírók neve még nem bizonyíték arra, hogy a csángók magyarok. Hiszen ezek eltorzított nevek. A levélváltással kapcsolatban Kozma Szilárd beszélgetett Horváth Antal csíkszentdomokosi esperessel. Nevük nem eltorzított, hiszen hasonló nevek ezrével fordulnak elő a magyar nyelvterületen, jelentette ki Horváth Antal. Robu levele sértés nemcsak a moldvai csángó papok, számára, hanem mindazoknak, akik nevüket személyiségükkel azonosnak tekintik. Európát bejárta, mondta Horváth Antal, de nem talált olyan helyet, ahol ne misézhetett volna magyarul. Szülei hatvanadik házassági évfordulóján odahaza, a moldvai faluban viszont nem engedték meg ezt, még a szülői házban sem. /Kozma Szilárd: Kinek neve mennyire torz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 3-4./1991. augusztus 15.Az Ellenpontok magyarországi értékelésének erdélyi visszhangjával foglalkozott a Szabadság, több rádióadást és cikket felidézve. A Kossuth Rádió Gondolat-jel című, júl. 14-i adásában Lantos Gabriella beszélgetett Molnár Jánossal. Molnár János szerint azok kezdték az ellenzéki tevékenységet, akiket kisemmiztek a hatalomból. Így történt ez Erdélyben is. A filozófiát végzett Ara-Kovács Attila munkanélküli volt, Tóth Károly tanár másként gondolkodása miatt nem tudott bejutni a köztudatba. Maga Molnár a kulturális élet peremén élt. Szőcs Géza akkor kapcsolódott be, amikor elvesztette állását. Molnár hangsúlyozta másságukat. Szerinte Király Károly és Sütő András is nagyon sokáig talán csak a reformkommunizmusig mentek el. Sütő végül elvileg támogatta a lapot, de tevőlegesen nem akart benne részt venni. Molnár János még azt is megállapította, hogy az RMDSZ-t mindinkább ugyanazok az emberek vezetik, akik korábban. Marosi Barna cikkében visszautasította azt, hogy az Ellenpontok egykori munkatársa, Molnár János elítélte Sütő András szemléletét. Sütő András maga is elutasította Molnár János értékelését, a Népújság hasábjain. Kozma Szilárd a sepsiszentgyörgyi Európai Időben készített interjút Molnár Jánossal, aki családjával együtt Szegeden él és a Soros Alapítvány támogatásával dolgozik az Ellenpontok történetét feldolgozó könyven. /Az Ellenpontok ürügyén? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15. - Marosi Barna írása: 652. sz. jegyzet.1992. február 1.Minden embernek veleszületett képessége, hogy Istennel találkozzon, hogy megtapasztalja Istent és eljusson az érett hitre, vallja Sebestyén Ottó /Sepsiszentgyörgy/ katolikus pap. A fiataloknak egyre több helyet kell kapniuk az egyház működésében. Az igehirdetésben is meg kell újulni, hangsúlyozta, hogy a krisztusi üzenet eljusson mindenkihez. Le kell szállni a személytől személyig való párbeszédig. /Kozma Szilárd: Le kell szállnunk... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1-2./1992. április 3.Király Károly nyilatkozatában az RMDSZ válságáról beszélt, éles szavakkal ítélte el Domokos Géza RMDSZ elnök és Verestóy Attila szenátor megalkuvó vonalát. Szőcs Géza szenátort becsüli, de úgy látja, hogy végső soron ő is ezt a meghátráló magatartást képviselte. - Az RMDSZ elnöksége nem hajlandó magát alárendelni a szervezet demokratikus testületének. - Király Károly tüntetésképpen nem vesz részt a szenátus munkájában.- Nem szabad lemondani semmiről, így az autonómiáról sem, sőt egy független Erdély lehetőségének elméleti vizsgálatát sem kell kizárni. Az állandó taktikázás és alkudozás eredményeképpen elsorvad a magyarság, vallja Király Károly. /Kozma Szilárd: Beszélgetés Király Károllyal. = Magyar Hírlap, ápr. 3.; ugyanez a beszélgetés az Erdélyi Naplóban rövidítve jelent meg: Király Károllyal Kozma Szilárd beszélget. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 9./1993. január 27.Borbély Imre, az RMDSZ Országos Elnökségének tagja nyilatkozatában értékelte a kongresszus munkáját. A Kolozsvári Nyilatkozat nagy előrelépést jelentett, mert az autonómia kérdésében nem volt konszenzus az RMDSZ-en belül, ezt az elnökkel az élen egy nagy tábor ellenezte. Több ilyen terv született /Szőcs Géza törvénytervezete, Csapó József három változatú memorandumtervezete, Balázs Sándor önrendelkezési statútuma/, de ezek között még nem történt egyeztetés. A konszenzushoz csakis olyan elnök szükséges, aki élvezi a tagság bizalmát. Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkciójában megmaradt politikai erőterek fölött állónak, Markó Béla elnököt az erdélyi magyar politikai paletta minden színárnyalata Verestóy Attilától Katona Ádámig elfogadja, ő tehát a mérleg nyelvét jelenti. - A Szabadelvű Kör egyes politikusai nehezen fogadták el az autonómia tervét és részt vettek a Borbély Imre elleni lejáratási kampányban, személyét összekapcsolták egy hipotetikus székely fegyverkezéssel. A személye iránti ellenérzés annak köszönhető, mondta Borbély Imre, hogy liberális gondolkodása dacára fenntartás nélkül vállalja magyarságát. - A kongresszus előtt több cikk megjelent, hangoztatva, hogy létezik egy csoport, amelynek hangadói Tőkés László, Csapó József, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor. "Azt hiszem, sokan sok esetben mechanikusan átveszik a magyarországi, késhegyre menő megosztott helyzetet, az MDF-SZDSZ szembenállást, és keresve kutatják, nálunk ki is az a hatalmat kisajátító politikus, akit ezzel a váddal meg lehet bélyegezni." "Ezen cikkek jelentősége bomlasztó és kártékony a romániai magyarságra nézve, de konstruktív vitára érdemes állásfoglalást tükröznek. A populizmus annyira kiizzik belőlük, mint egyes magyarországi szélsőjobb pamfletekből." Az RMDSZ vezetőtestületei legitim, választott szervezetek, nem fogadható el tehát az, hogy a KOT nem kérte ki az autonómia kérdésében a szakértők véleményét. Az ilyen cikkek azt sugallják, hogy nyissunk vitát eldöntött kérdésekről. Ez a csoport tehát politikai felülvizsgálati igénnyel lép fel az RMDSZ vezető szerveivel szemben. /Kozma Szilárd, Brassó: Inetrjú Borbély Imrével, az RMDSZ Országos Elnökségének tagjával. = Pesti Hírlap, jan. 27./1993. február 12.Borbély Imre a vele készített interjúban kifejtette, hogy Markó Béla a jelenlegi nehéz időszakban ideális elnöke lesz az RMDSZ-nek. Az utóbbi időben megjelent "több nagyon vitriolos hangnemben írott, populista szólamokat használó, az RMDSZ vezetősége ellen kelt cikk és felhívás, amely Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárnő által kezdeményezett hatalomkisajátítási vádban csúcsosodott ki, meg nem nevezett, de többes számmal ítélt /tehát nemcsak Domokos Géza/ vezetőségi taggal szemben." Ezt a vádaskodó felhívást több szabadelvű köri tag is aláírta. A "Cs. Gyímesi-csoport hangadói mechanikusan átveszik a magyarországi, késélre menően megosztott helyzetet, az MDF-SZDSZ pártosságot, és keresve kutatják, nálunk ki is az a hatalmat kisajátító nemzeti politikus, akit ezzel a váddal meg lehet bélyegezni." Az RMDSZ-nek legitim testületei vannak. A KOT-ba /Küldöttek Országos Tanácsa/ többnyire politikusokat és a politikában jártas jelölteket delegálnak, ezért nevetséges az olyan ellenvetés, hogy a KOT miért hozott döntést, mielőtt tanácskozott volna a szakértőkkel. /Kozma Szilárd: Egy eszmei gátszakadás utáni konszolidáció. = Orient Expressz, febr. 12./1995. június 14.Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével készített interjút Kozma Szilárd. Az elmúlt rendszer nagy rombolást végzett az emberi autonóm tudatformák szintjén, a hagyományos magyar nemzeti kisközösségek hagyományos kohéziója is csökkent. A legnagyobb kiábrándulást a jogos autonómiatörekvéseket "szégyenként rejtegető székelyföldi szenátorok és képviselők" okozták. Egyes magyar képviselők, szenátorok gáncsolják, belülről bomlasztják az autonómiapolitikát. A román népet kommunista tudatformákkal rendelkező vezetői évek óta a kollektív tudat személytelen arctalanságában tartják, ezért fél az autonómiaformáktól. /Orient Expressz (Bukarest), jún. 14./1995. szeptember 14.Kozma Szilárd költő bejelentette, hogy szept. 15-étől éhségsztrájkba lép csíkszeredai lakásán, tiltakozásul a tanügyi törvény kisebbségellenes előírásai miatt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 18., 620. sz./1995. szeptember 18.Kozma Szilárd költő /Csíkszereda/ szept. 15-én az oktatási törvény elleni tiltakozásul éhségsztrájkba lépett. Indoklásul elmondta, hogy román iskolába járt, ebből semmi előnye nem származott, sőt, rendkívüli nehézséget okozott, nyomasztó idegenségérzetben telt el gyermekkora. A sztrájk mellett akkor döntött végérvényesen, amikor olvasta az Evenimentul Zileiben, hogy a Strasbourgba bicikliző fiatalokat a magyar kémszolgálat pénzeli. Azt is követeli, hogy Horn Gyula miniszterelnök kérjen bocsánatot azért, mert Brünnben megegyezett Vacaroiu kormányfővel, hogy szakértők fogják megtárgyalni az oktatási törvény alkalmazásának enyhítését. Horn Gyulának "nincs joga fejünk felett kiegyezni Vacaroiuval". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./1995. szeptember 24.Markó Béla, az RMDSZ elnöke szept. 24-én meglátogatta a kórházban Kozma Szilárd költőt, aki szept. 15-én éhségsztrájkba lépett, tiltakozásul az új tanügyi törvény diszkriminatív előírásai ellen. Kozma Szilárdot szept. 23-án szállították kórházba, súlyosbodó állapota miatt. Markó Béla kérte, hogy függessze fel az egészségét veszélyeztető éhségsztrájkot. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 25., 625. sz./1995. szeptember 26.Kozma Szilárd közleményben jelentette be, hogy szept. 14-én este megkezdett éhségsztrájkját 12 nap után, szept. 26-án félbeszakította a következő elhatározással: a tanügyi törvényt ellenzi és nem fog nyugodni addig, amíg ezt a törvényt a román parlament újra nem alkotja. Felhívja a magyarországi politikusok figyelmét, hogy a magyar nép érdekeit mindig a magyar írók és közgondolkodók képviselték, azért a magyarságot érintő politikai döntések előtt kívánatos azok véleményét kikérni, hogy többé ilyen, a határon kívül élő magyarság létét veszélyeztető politikai alkuk, mint amilyen a tanügyi törvény kapcsán a Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu kormányfő berni kiegyezése volt, többet ne történhessenek. Fel fogja hívni a román író- és művésztársadalom figyelmét arra, hogy 1920 után minden diktatúra felé csúszó román hatalom először a romániai magyarság jogainak megnyirbálásával, jogtalan meghurcolásával kezdte, majd a román szellemi élet meghurcolásával folytatta. Szeretné elérni, hogy a következő választáson olyanok képviseljék a romániai magyarságot a parlamentben, akik nem a hatalommal való egyezkedést keresik. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 27., 627. sz./1995. október 10.A csíkszeredai Kozma Szilárd költő, aki nemrég 12 napos éhségsztrájkot tartott, tiltakozásul az új tanügyi törvény ellen, bejelentette, hogy okt. 10-től folytatja éhségsztrájkját. Nyilatkozatában úgy értékelte, hogy a médiák nem adtak kellő teret tiltakozási akciójának, nem volt lehetősége részletesen kifejteni a román iskolákban szerzett személyiségfejlődést-gátló tapasztalatait, ugyanakkor az Interparlamentáris Unió bukaresti ülésszaka idején a romániai állami szintű korrupcióra is szeretné felhívni a figyelmet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./1995. október 17.Kozma Szilárd második éhségsztrájkját tartja, az első szept. 15-27-e között volt, okt. 10-én újból elkezdte az oktatási törvény ellen tiltakozó éhségsztrákját. Kozma Szilárd elmondta, hogy most az RMDSZ nem vállalta fel akcióját, Markó Béla is igyekezett lebeszélni róla. Saját példájából okulva tudja, milyen személyiségválsághoz, identitászavarhoz vezet a románul folytatott tanulás, ezért vállalta az éhségsztrájkot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21-22./1995. október 31.Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke okt. 31-én Nagyváradon tartott sajtóértekezletén beszámolt hollandiai útjáról, melyre az ottani protestáns testvéregyházak hívták és svájci körútjáról, melyet Tempfli József püspökkel tett meg, majd nyilvánosságra hozta Göncz Árpád magyar és Ion Iliescu román államfőhöz intézett nyílt levelét a történelmi megbékélés ügyében: alternatív megbékélési indítványt tárt a két elnök elé, melynek lényege, hogy a felek a megbékélés során ne a francia-német megbékélési modellt, hanem az olasz-osztrák, illetve a dél-tiroli mintát tekintsék követendőnek. A megbékélés egyetlen útja a romániai magyar nemzetközösség autonóm státusának, egyéni és kollektív jogainak biztosítása. Az RMDSZ már 1991-ben, majd 1993. januárjában síkraszállt a román-magyar kerekasztal létrehozása mellett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./ Tőkés László levelét eljuttatta az RMDSZ elnöki hivatalához. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ vezetősége tudomásul vette az alternatív javaslatot és egyetért vele. A sajtóértekezleten Tőkés László püspök szolidaritást vállalt a csíkszeredai Kozma Szilárd és Kozma Szilárd éhségsztrájkjával, végül bátorította azokat az RMDSZ-vezetőket, akik nov. 1-jétől kezdtek éhségsztrájkláncot Maros megyében. /Magyar Nemzet, nov. 1./1995. november 2.Az RMDSZ nov. 2-i, bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke bejelentette, hogy a romániai magyarság folytatja tiltakozó akcióit a tanügyi törvény jogkorlátozó intézkedései ellen, példaként említette Kozma Szilárd, Katona Ádám éhségsztrájkját, marosvásárhelyi közéleti személyiségek éhségsztrájk-láncát, amellyel Cs, Gyímesi Éva oktatásügyi alelnök is szolidaritást vállalt. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ egyetért Tőkés László püspöknek a román és magyar államfőhöz intézett alternatív megbékélési javaslatával, hiszen a szövetség vallja, hogy a megbékélés csak a kisebbségi kérdés megoldása alapján lehetséges. Elfogadhatatlan, hogy Traian Chebeleu nem a javaslatról mond véleményt, hanem a javaslattevő személyét, Tőkés Lászlót minősíti, igen vitatható módon. Chebeleu abból indul ki, hogy a kisebbségi kérdés megoldott Romániában, tehát nincs szükség újabb garanciákra. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 2., 653. sz./ A parlamenti munkáról Tokay György képviselő elmondta, hogy a szakbizottság elvetette az etnikai alapú pártok betiltására vonatkozó módosító indítványt, amelyet a Nagy-Románia Párt és az RNEP terjesztett elő. A tanügyi törvénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a legdemokratikusabbnak kikiáltott törvény három hónapot élt meg, a társadalmi realitás igazolta az RMDSZ fenntartásait. Seres Dénes szenátor a helyhatósági törvény módosításának lassú üteméről szólt és arról, hogy szükség van a helyi és regionális autonómiák európai chartájának ratifikálására. A kormány szándékosan halogatja a ratifikálást. Mátis Jenő képviselő egy román parlamenti delegáció tagjaként Finnországban tett látogatásáról számolt be, a finnországi svéd kisebbség helyzetének modellértékű megoldásáról /egyetemi oktatás, nyelvhasználat, autonómia, stb./ /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 2., 653. sz./1995. december 6.Molnos Lajos, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke bejelentette, hogy dec. 6-tól éhségsztrájkba kezd a diszkriminatív tanügyi törvény elleni tiltakozásul, folytatva Kozma Szilárd, Kádár Attila, Katona Ádám és mások tiltakozását. Ezeknek az akcióknak elsősorban nem a hatalom felé, hanem "a mi közösségünk felé kellene, hogy üzenete legyen." A hatalom immunis az ilyen tiltakozó akciókkal szemben. - Sajnos Kolozsvár magyar lakossága semmit sem tesz az ellen, ami iskolaügyben és más ügyekben a városban történik. Molnos Lajos éhségsztrájkja üzenet a város magyar lakosságának. Megkezdett éhségsztrájkját láncszerűen folytatják. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9-10., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 5., 675. sz./ A Kolozs megyei RMDSZ felhívást tett közzé: naponta imaórákat és böjtnapot tartanak, tiltakozásként az anyanyelvi oktatást felszámolni akaró új tanügyi törvény ellen. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./2009. október 16.Megjelent a Csíkszeredában élő Kozma Szilárd költő, író, asztrológus A táltos bolond című regénye. Könnyedén és derűsen mutatja be a mai ember szellemi tájékozatlanságból eredő morális csődjét. /Csüdöm Melinda: A táltos bolond. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./2011. február 23.Jelentett a Szekuritáténak Balázs F. Attila Erdélyből elszármazott költő„A z 1990 óta Pozsonyban élő Balázs F. Attila költő, író, műfordító, könyvkiadó is jelentett rólam a Szekuritáténak a hetvenes-nyolcvanas években” – hozta nyilvánosságra Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológus, író, költő, miután a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) olvasótermében tanulmányozta megfigyelési dossziéját. A Poetul (A költő) elnevezésű dosszié anyaga az 1978–81 közötti, illetve az 1984-től a rendszerváltásig terjedő időszakban keletkezett, és Kozma elmondása szerint három különböző fedőnév takarja az ügynököket, akiknek a jelentéseit tartalmazza. A csíkszeredai asztrológus-irodalmár a Székelyhon hírportálnak kifejtette: kezdetben arra gyanakodott, hogy mindhárom fedőnév egykori jó barátját, Balázs F. Attilát takarja, az Erdélyből Szlovákiába elszármazott költőtárs azonban a Facebook közösségi oldalon elküldött levelében elmondta, hogy ő csak Nica Ştefan álnéven működött együtt a kommunista titkosszolgálattal. Csíkszeredában a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején heti rendszerességgel működött a Tamási Áron Irodalmi Kör, amely 1977-ben egy Ady Endre-emlékestet is szervezett. A kör tagja, majd vezetője is volt Kozma Szilárd, aki szerint az Ady-megemlékezés után kezdték el rendszeresen figyelni Kozma elmondta: furcsa volt ugyan, hogy Csíkszeredába költözése után Balázs F. Attila máris könyvtárosi állást kapott, mégis barátságot kötött vele, és nemcsak a Tamási Áron körben tevékenykedtek együtt, de kolozsvári és nagyváradi kulturális rendezvényekre is eljártak. Balázs F. Attila 13 évig volt a csíkszeredai megyei könyvtár könyvtárosa. 1990-ben a Felvidéken telepedett le, ahol 1994-ben megalapította a pozsonyi AB-ART Könyvkiadót, 1999 és 2001 között pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke volt. „Az én becserkészésem 19 éves koromban a katonaságnál történt. Teológusként 9 hónapos szolgálatra hívtak be Sepsiszentgyörgyre. Akkoriban épült a transzfogarasi út, ahol naponta történtek munkabalesetek a nehéz terepen, így aztán gyakran hoztak lezárt fémkoporsókat a kaszárnyába. Ez a tapasztalat késztetett a Falak hatalma című poémám megírására, amelyben a nép zsarnokának neveztem a diktátort. A verset, a fentebb leírt tapasztalatokról írt levél kíséretében, elküldtem legjobb középiskolai barátomnak, nem is sejtve, hogy az általunk írt leveleket szűrik, felbontják, ellenőrzik. Lebuktam…” – olvasható Balázs F. Attila válaszában, amelyet a Székelyhonnak küldött el. A „hazaellenes” vers miatt megfenyegették, hogy vagy jelentéseket ír a Szekuritáténak, vagy börtönbe zárják. „Kozma Szilárd nem töltött be sosem vezető funkciót, hivatalos körökben munkásköltőnek számított, tudtommal az egyetlen csoportosulás, amelyben részt vett, az irodalmi kör volt, amelyet 8-10 személy látogatott. Nem volt olyan fontos személyiség, hogy állandó megfigyelés alatt állt volna” – írta Balázs F. Attila. „A rendszerváltás után is beszéltem ezekről, talán nem eleget” – fogalmazott Balázs F., aki azt is elmondta: tiszta a lelkiismerete, mert „távol tartotta magát az események sűrűjétől, így nem jelenthetett semmi terhelőt a Szekuritáténak. Krónika (Kolozsvár) 2017. július 7.Az erdélyi kérdés magyar szempontbólA Magyar Kisebbség nevű nemzetpolitikai szakfolyóirat 1995-ös újraindulásától kezdve egy-egy téma köré építi lapszámait. 1998-ban az első lapszám az erdélyi kérdéssel foglalkozott, a vitaindítót Molnár Gusztáv írta. Erre reflektált Borbély Imre alább olvasható, sok ponton ma is aktuális szövege. A fontos az, hogy tudjuk, mi liberálisok és nem liberálisok: ameddig az erdélyi kérdés az ott élő népek önrendelkezési jogának érvényesítésével megnyugtatóan nem rendeződik, a magyar állam igen, de a magyar nemzet nem tekintheti és főként nem érezheti magát szuverénnek. (Molnár Gusztáv: „Nemzeti liberalizmus”. Limes 1. évf. 1. szám) A Magyar Kisebbség olvasói számára Erdély kérdése két okból is fontos lehet. Az egyik az univerzalista szempont. Érdekes végiggondolni, merre halad a világ és Európa. E szempontból Erdély sorsa, mint történelmileg kialakult kulturális és gazdasági entitásé ugyanannyira fontos, mint Padániáé, Skóciáé, Walesé vagy éppenséggel Korzikáé vagy Bretagne-é. Molnár Gusztáv nagyívű tanulmánya (Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3–4) tetszetős módon helyezi el az erdélyi kérdést a római és bizánci kultúrkör feszültségterébe, és helyes következtetésekre jut, amikor a devolúciót jelöli meg az Erdély-kérdésre adott válaszként. A másik ok, amiért „az erdélyi kérdés” fontos lehet a Magyar Kisebbség olvasói számára, az a közvetlen érintettség, hiszen az olvasótábor jelentős hányada erdélyi és/vagy magyar. Az olvasóknak ez utóbbi minősége talán bír akkora súllyal, hogy érdemes e kérdéskomplexumot ebből a specifikusan etnikai nézőpontból is végiggondolni. Erdély ősidőktől fogva lakott terület, melyet az utóbbi két évezredben sorra különböző kultúrájú népesség lakott, rövidebb-hosszabb ideig. Egyesek jelenléte a mai napig meghatározó, mások nem hagytak maguk után nyomot. Valószínűleg a kelta vándorlásokat követő időszakban állandósult itt és a környező régiókban a trák jelenlét. Ezeknek a Dunától északra letelepült törzseit dákoknak nevezték. A dákokat Erdély területéről a római invázió és 160 éves uralom, valamint a rá következő harcos barbár hódítások nyomtalanul elseperték. A fegyverrel hódító és általuk tovaűzött törzsek mellett egy csendes szláv betelepedés is végbement, melynek emlékét számos földrajzi elnevezés mai napig őrzi. A magyarok bejövetelét megelőzően Erdély avar, frank, majd bolgár fennhatóság alatt állt. A magyar hódítást követően létrejött egy, az egész Kárpát-medencét politikailag egyesítő apostoli királyság. A 12. században magyar királyok szászokat telepítettek Erdélybe. A tatárjárást követően, az elnéptelenedett királyságban, így Erdélyben is, az újabb germán telepítésekkel párhuzamban megjelenik a román etnosz is. A románok etnogenezise vitatott. Létrejöttük kulturális gyökereivel kapcsolatosan a kizárólag római és a kizárólag dák eredet között számtalan hipotézis van. Hasonló a helyzet az etnogenezis helyével kapcsolatosan is, amelyet egyesek a Dunától északra, mások a Dunától délre helyeznek, a kompromisszumos hipotézis szerint a Dunától délre és északra fekvő területek egyszerre is szóba jöhetnek. Az érvek elfogulatlan elemzése a roesleri tézisekhez közeli következtetésre vezetnek.[1] Ezek szerint a románság az i.e. 140-ben kezdődő, Thesszáliát és Macedóniát célzó több évszázadon át folytatott római betelepítések és a helyi lakosság latinizálódásának a terméke, amely magán hordozza a hosszas illír (mai albán) és szláv kohabitáció nyelvi jegyeit. A 12. században még a Dunától délre alakítottak a bolgárokkal együtt közös carátust, de lassú északra vándorlásuk a 13. században elérte Erdélyt. A románság bevándorlása a következő évszázadokban folyamatos volt. E beszüremlés legfőképpen gazdasági motivációjú lehetett, a bevándorlók zömmel nincstelenekből állottak. Így az Erdélyben feldúsult románság csak nagyon gyér elittel rendelkezett, amely éppen kis számánál fogva, folyamatosan asszimilálódott a magyar vagy szász elithez. Ez a magyarázata annak, hogy nem létezett román elit, amely a később létrejött nemesi nemzetek uniójában részt vehetett volna. Le kell szögezni azt a tényt is, hogy a magyar, székely és szász elem nem pusztán a politikai elitet (nációt) adta, hanem döntően ők határozták meg az erdélyi civilizáció arculatát, mely ennél fogva szerves része maradt a nyugati (katolikus és protestáns) civilizációnak azután is, hogy a 18. és 19. században az ortodox románság az országban számbeli többséget ért el. A román nemzetmitológia alapját, a tényeken alapuló, imént vázolt történelmi úttal szemben, Románia mai területére vonatkoztatott, abszolút autochtónia és töretlen kontinuitás hite képezi. A trianoni, majd párizsi békediktátumok Erdélyt és Magyarország keleti részeit az óromán királysághoz csatolta. 102 000 négyzetkilométernyi terület és csaknem kétmilliónyi magyar került a mondvacsinált történelmi jog ürügyén délromán fennhatóság alá. A békefeltételeket diktáló nagyhatalmak sok esetben figyelmen kívül hagytak saját fennen hirdetett elveik szempontjából felettébb releváns tényeket, például azt, hogy az erdélyi magyarság az önrendelkezési jog alapján 1918 decemberében a kolozsvári népgyűlésen kinyilvánította azon követelését, hogy Magyarországhoz csatoltassék. Figyelmen kívül maradt az etnikai proporcionalitás elve is. A történelem kevés olyan szerencsés fordulatot ismer, mint amilyennel az elmaradott Ó-Romániából Nagy-Románia lett. A 80%-os analfabetizmussal, akkut korrupcióval és archaikus mezőgazdasággal küszködő balkáni országocska a területtel együtt nyugati civilizációt is nyert, olyan szász, magyar és (a 19. század második felében létrejött) erdélyi román teljesítmény-eliteket (Leistungseliten) és szakembergárdát, amelyek a világszínvonalat képviselték. A szinte hihetetlen méretű nem remélt szerencseélmény talán a mélyebb indoka annak, hogy a román politikai elitben az önfegyelmező viselkedésformák vékony rétege alatt a mai napig ott lappang az olykor hisztériába torkolló magyarellenesség. Racionális okát ennek kár is keresni, minden jel arra utal, hogy Lucian Boiának van igaza, aki a következőket írja a történelmi félelmekből fakadó s a történelmet átrajzolni igyekvő román nemzetideológiákról: „Amennyiben nem az erő – amely mindig talál magyarázatot, beleértve a történelmieket –, hanem a jog hivatott arra, hogy döntsön, annyiban a múlt szerepének hátrálnia kell a jelen tényeivel és a választás szabad kinyilvánításával szemben. Erdélyben a román jogokat csak látszólag támasztják alá a dákok vagy a dáko-rómaiak. Viszont ténylegesen alátámasztja ezeket az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége román és akármikor, ha szükség lenne rá, a régió legtöbb lakosa határozottan kinyilvánítaná a Romániához való tartozás igényét. Ha Erdélyben megtörtént volna egy etnikai számaránycsere – egy olyan jelenség, amely a világ különböző részein megtörtént –, akkor a dolgok másképp állnának. Kinek lehet az az igénye, hogy több száz évvel ezelőtti határokhoz és etnikai arányokhoz térjünk vissza? Kosovo esete tanulságos: itt a szerb ősiség és kontinuitás ténye ma abba a sokkal meggyőzőbb érvbe ütközik, hogy itt egy hatalmas albán többség él. Ebből a szempontból Erdély kérdése le van tárgyalva. A magyar vagy román mitológiai gyakorlatok semmit sem változtatnak: Erdély kétségkívül román, mint ahogy megkérdőjelezhetetlen az is, hogy itt él egy magyar kisebbség, amelynek az őt illető specifikus jogait illik elismerni. Sem a kontinuitás, sem a bevándorlás nem változtathat egy fikarcnyit a probléma adatain!”[2] Boia téziseit az igazság kedvéért azért annyiból árnyalni kell, hogy az Izrael felének megfelelő erdélyi és partiumi tömbmagyar területekre ugyanaz vonatkoztatható, mint Koszovóra. Le kell szögezni, hogy a román politikai teljesítmény- és szellemi elitek történelmi tudata, világképe (Weltanschaung) éppen azoktól a mítoszoktól van áthatva, amelyeket Boia leleplez. Az erdélyi kérdés megértéséhez éppen ezért a történelmi háttér, annak elferdült tudata a román társadalmon belül és ennek politikai-lélektani ismerete elengedhetetlenül fontos. Lucian Boia „Történelem és mítosz a román tudatban” című könyve eddig az egyedüli komoly, pártatlan, valóban tudományos munka, melynek célja a román történetírás demitizálása, nyugati alapokra helyezése. Míg Patapievici a román mitológiával itt-ott szembeszálló és azzal a szerelem-gyűlölet hangján polemizáló könyvét intenzív médiabotrány kísérte, addig Boiát agyonhallgatják.[16] Boia felnőtt álláspontjához képest sajnos a Helsinki Bizottság bukaresti elnökének, Gabriel Andreescunak Molnár Gusztáv által idézett ajánlása az erdélyi magyarság számára nem nevezhető annak. Szerinte: „Ha az erdélyi magyarság az önrendelkezés és a különböző autonómiaformák fetisizálása helyett a versenyszellemre, a multikulturalitásra, a román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítésére helyezné a hangsúlyt, mozgásba lendíthetné Erdély egészének polgári öntudatát. Óriási fényűzés, megbocsáthatatlan mulasztás volna nem kihasználni e társadalmi mélyszerkezetben a régi Mitteleuropa civilizatórikus erejét még mindig őrző csodálatos tartomány előnyeit. Erdély ily módon modernizációs lokomotív-szerephez jutna.” Ez sajnos felelősségáthárítás, melyet semmiféleképpen sem lehet felnőtt magatartásnak tekinteni. Milyen versenyszellemre helyezze a magyarság a hangsúlyt? (Netán a román–magyar versenyére?) A román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítését hogyan szorgalmazza a magyarság anélkül, hogy szecessziós iszonyt ébresszen a románságban? (például a szatmári magyar tömb esetében) és milyen eszközökkel? Amikor 7 évi posztkommunista és egyévi demokratikus román liberalizálás még a tömbmagyar területeken is (tehát ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 75%-ot), a privatizált vagyon mindössze 15–18%-át juttatta magyar vállalkozók kezébe? Mit ért Andreescu multikulturalizmuson? Netán a magyar kultúra megőrzését, minthogy egyik hordozója a „régi Mitteleuropa civilizatórikus erejének”? Az RMDSZ egész autonómiaprogramjának nincs is más célja, sem értelme, mint éppen ez. Az autonómia az egyetlen megvalósítható, non-konfrontatív, toleráns, kompromisszumos, liberális és demokratikus, a modern integrálódó Európa paradigmájából egyenesen következtethető eszköze annak a kultúramegőrzésnek, melyből e multikulturalizmus felépülhet. Akkor miért helyezi Andreescu (s vele együtt Molnár Gusztáv) szembe az eszközt a céllal? Hogyan igényelhet az elnök a Helsinki Bizottság liberális pódiumáról egy egész közösség részéről altruizmust?! Altruizmust igényelni egyenértékű a másik eszközzé tételének szándékával, és ezért mélységesen antiliberális. A romániai politikai realitások vajon milyen magyar szerepet tesznek lehetővé a modernizációs erdélyi lokomotívon? A mozdonyvezetőét, a fűtőét, netán a fűtőanyagét?! Nem világos, hogy Molnár Gusztáv ezt a „figyelmeztetést” miért tartja jól időzítettnek. Talán azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy igenis lehetne szerepünk az erdélyi kérdés megoldásában? Ez esetben még kevésbé értelmezhető a vitaindító politológus azon megállapítása, hogy „Erdély kérdése nem magyar, hanem román kérdés.” Vajon hogyan és mennyire? Olyan mértékben, amint a többségi hatalomhoz viszonyítva nagyságrenddel kisebb Csecsenföld kérdése nem csecsenkérdés, hanem orosz, vagy amennyire Kosovo nem albán-, hanem szerbkérdés? E retorikus kérdésekre adott empirikus válasz a látszat ellenére is Molnár Gusztávnak ad igazat, hiszen Erdély kérdésében és azon belül az erdélyi magyarság kérdésében ‘89 előtt és után, az erdélyi politikai elit öngáncsoltsága és az anyaország beteg, autoimmun reflexei miatt mind a mai napig valóban csak a román nemzetstratégia érvényesült. De a vitaindító tanulmány érvelése, felépítése és következtetései nem empirikusak, hanem elvi alapúak. Az egyik elvi premissza a Romániát átszelő kultúrhatár devolúciós ereje. Nehéz lenne elvileg vagy empirikusan ezt az erőt tagadni. Románia északnyugati fele valóban hordozza mindazon kultúrértékeket, melyekről Andreescu vagy (az ugyancsak említett) Hurezeanu beszél. Max Weber (akit egyébként szemellenzős doktrinerek vagy kultúrvaksággal vert elrugaszkodottak éppen úgy támadnak, mint Huntingtont1) már a század elején meggyőző érvrendszerrel bizonyította, hogy a modern nyugati civilizáció előfeltétele, kovásza a protestáns etika létrejötte volt [3]. A protestáns és katolikus magyarok eleve nyugati mentalitásúak. Az erdélyi románság, habár manapság, a kommunista diktatúra erőszakos valláspolitikája következtében, zömében ortodox, valóban nyugatiasabb gondolkodású a regátinál; ez nemcsak a politikai opciókban testesül meg, hanem a munkamorálban is és olyan fontos „apróságokban”, mint az adott szó súlya, a pontosság vagy az igazmondás. A mentalitás eme építőkockái, ha nem is akkorák, mint a protestáns etikára jellemzőek, de ugyanolyan "formájúak" és ugyanúgy épülnek egymásra. Dél-Romániában más formájúak és mást eredményeznek [4, 5, 6]. Így hát a transzszilvanizmus nem pusztán a modernizáció, hanem a nyugatosítás hajtóerejévé válhat.2 Erdély pozitív szerepe viszont feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy a civilizációs mozdony elinduljon, először létre kell jönnie. Erdélynek el kell jutni az öndefiniálódáshoz és önrendelkezéshez. Ezt Molnár pontosan le is írja, de a megoldást – „mert Erdély román kérdés” – Romániától várja. Romániának nyújtja az alternatív jövőképet: devolúció, illetve föderáció – és akkor majd az Erdély-mozdony kihúzza az egész ország-szerelvényt a balkáni megfeneklettségéből és Nyugat felé vontatja. Vagy pedig a centralista etatizmus folytatódik, minek következtében az egész ország lecsúszik a Montenegrótól Kamcsatkáig húzódó válságövezetbe. Nem világos Molnár Gusztáv elképzelése a devolúciós vagy föderatív modell „felajánlásáról”. Elsősorban ki az, aki a devolúció „felajánlását” megteheti? A román nép egésze? Hogyan? Plebiszcitum által? Ha félre is tennénk az ez irányú népszavazás kiírásának jogi (sőt alkotmányjogi) buktatóit – vajon eljuthatunk a kollektív bölcsesség ama fokára, hogy a horizontális transzfer (kizsákmányolás) dél- és keletromán haszonélvező tömegei a kényelmes forrásról önként lemondjanak, hogy majd a gazdaságilag önállósuló provinciák konkurenciaharcában kevesebbért többet kelljen dolgozniuk? Ha Mancur Olson [7] fejtegetései a kollektív cselekvést illetően igazak (és annak látszanak), nem várható el, hogy a közvetlen önérdekkel szemben magasabb szintű, méghozzá hipotetikus jövőbeli haszon reményében a regáti többség "történelmileg helyesen" a devolúcióra szavazzon. Sajnos nem tapasztalható az elsődlegesen érdekelt erdélyi románságon belül sem devolúciós tömegnyomás. A gondolat itt-ott felbukkan, sokan helyeslik, de nem nyíltan. Vadim Tudort viszont mind többen követik, teljes nyíltsággal. Lehet, hogy a devolúciós paradigma csak egy unionista paroxizmus törvényszerű bukása után nyer majd kontúrt és tömegbázist Erdélyben. De a tömegbázis magában nem elég. Curzio Malaparte [9] többek között az 1920-as varsói eseményeket elemezvén bizonyítja, hogy világos céllal és a megvalósítás koncepciójával felvértezett elit híján még az akut forradalmi helyzet (tehát a tömegek maximális tettrekészsége esetén) sem vezet politikai cselekedethez. 3 Erdély devolúciója tehát elsődlegesen az autochton, a decentralizációban és annak devolúciós hatalmi (államstrukturális) biztosításában érdekelt, érdekét felismerő, vállaló és önreflexióra képes elit akaratához van kötve. Sajnos e sorok írója az egyetlen erdélyi politikus, aki (parlamenti képviselőként) nyíltan síkra szállt Románia föderalizálása mellett. [11] A Parlament folyosóin folytatott magánbeszélgetések alkalmával nem egy erdélyi román képviselő jelezte egyetértését. Ezzel viszont ki is merült föderációtámogató potenciálja. Ennek a passzivitásnak nincs racionális magyarázata. Forrása a történelmileg kialakult, zsigerekben hordozott félelmekben, előítéletekben és ellenérzésekben keresendő, amelyeket a románságban az önazonosságához ragaszkodó erdélyi magyarság ébreszt. Vilfredo Pareto [10] a történelmet kétféle politikai elit – oroszlánok és rókák – hatalmi körforgásával (cirkulációjával) magyarázza. Az oroszlánok a civilizáció értékrendjét hordozzák magukban (reziduumként), és annak megfelelően akarják a társadalmat és berendezkedéseít módosítani. Autoritásuk morális radikalizmusuknak köszönhető, és nem utolsósorban hajlamuknak az erőszak alkalmazására. Tevékenységük rendközpontú, tehát fellépnek a korrupció, spekuláció, csalás és anarchia (libertinizmus) ellen. A rókáknak nincsenek a közjóval kapcsolatos törekvéseik, igyekezetük a hatalom birtoklására és öncélú kihasználására korlátozódik. Hatalmukat éppen az oroszlánok által megvetett és üldözött módszerek bevetésére alapozzák (korrupció, libertinizmus, hedonizmus, spekuláció, csalás stb.). Molnár is jelzi, hogy a Maniu-intermezzótól eltekintve, Nagy-Romániában a kezdetektől máig délromán érdekeltségű (és többnyire eredetű) politikai elit uralkodik. Ez az elit viszont, az első számú haszonélvezője az erős központosításnak, hiszen ez garantálja a „saját zsebre menő” újraelosztást. A kommunista hatalomgyakorlás (az ellentétes szlogenek dacára) mindenütt kontraszelekciós mechanizmusokat indított be. Ceaușescu Romániájában még inkább, mint máshol. 1989 után, Kelet-Németország és Csehország kivételével, az összes rendszerváltó országban a korábbi politikai elit átmentette hatalmát. Romániában eredményesebben, mint máshol. Ennek köszönhetően a romániai (román és magyar) politikai elitben túlsúlyba kerültek a rókák, és immáron ők diktálják az iramot. Egy olyan délromán Atatürk színrelépése, aki (a török szekularizáció kardcsapásához hasonló módon) átvágja a centralista, etatista érdekcsomót, az ország szubszidiáris, föderális alapokra helyezésével, egyelőre még várat magára. Ha munkahipotézisként elfogadjuk Molnár Gusztáv vitaindítóban képviselt premisszáját, hogy Erdély kérdése román kérdés, akkor erre a kérdésre a következő válaszok lehetségesek: – Erdély szecessziója – Románia föderalizálása – benne Erdély külön politikai entitás [11] – Erdély feldarabolása más provinciák között – Devolució – Erdély területére vonatkoztatott külön státus – Egységes központosított nemzetállam Erdély és a történelmi Magyarország egyéb Romániához csatolt területén viszont nagyszámú magyar nemzeti közösség él.4Így hát Erdély kérdése nem pusztán román kérdés – legfennebb a délromán uralkodó politikai elitet terhelő felelősség. De még e felelősség sem kizárólagos, hiszen a születő romániai demokrácia valós felelősséget ró az érintett magyar közösség politikai elitjére is (a magyarországi politikai elitnek pedig e felelősség jegyében való cselekvés egyenesen alkotmányos kötelessége). Az Erdély körüli román–magyar disputára elvileg a következő megoldások kínálkoznak: – a vitatott terület etnikumarányos felosztása (lakosságcserével stb.) a két ország között; – a szecessziós megoldás (független Erdély létrejötte és a Partium visszacsatolása az anyaországhoz, ami a visszakerült területeken élő magyarság problémáját megoldaná, tehát magyar szempontból megoldást jelentene); – a magyar nemzeti közösségek strukturális (szubszidiáris) beemelése a magyar „politikai nemzetbe”, határmódosítás nélkül (egy határokon átnyúló magyar „konföderáció” az integrált Európa paradigmáján belül); – a magyar nemzeti közösség önkormányzatát szavatoló autonómiaformák életbeléptetése (ezen belül tömbmagyar területek devolúciós különstátusa); – egész Erdély területére vonatkoztatott különstátus és azon belül a tömbmagyar területek önigazgatása (dél-tiroli modell); – lassú elrománosítás, a valós megoldásokat lebegtető román politikum halogató taktikájával párhuzamban a tömbmagyar területek etnikai adottságainak mesterséges megváltoztatása és a szórvány lassú elcsángósítása (ez a megoldás van most folyamatban); – az anyaországi magyarság fogyásával lépést tartó szervezett áttelepítés; – a magyarok elűzése és/vagy kiirtása (az ethnic cleansing délszláv mintájára). Ezen megoldások közül a szubszidiaritás elvén alapulók (föderáció, devolúció – a magyar közösség önkormányzatának életbeléptetésével) azok, amelyek mind magyar, mind román szempontból racionálisak és kielégítőek.5 Modernizációs szempontból (életszínvonal-növekedés) a devolúciós megoldás mind az erdélyi román, mind pedig a magyar közösség számára tagadhatatlan előnyt jelentene, hiszen az Andreescu által is jelzett kultúrértékek szabadon kibontakozhatnának és gazdasági szempontból gyümölcsözhetnének. Ennek áttételesen az óromán rész is haszonélvezője lehetne (mozdonyszerep). Ó-Románia rövid távon a horizontális transzfer megszűntének gazdaságilag kellemetlen következményeit lenne kénytelen viselni. Közép- és hosszútávon viszont know-how átáramlás és a gazdasági kényszer hatására ott is erőteljesebbé válna a modernizáció. Következtetésképpen leszögezhető, hogy hosszútávon valamely szubszidiáris megoldás egész Románia számára előnyös: belpolitikailag gazdasági következményei folytán, külpolitikai szinten pedig az ország integrációs esélyeinek megnövelésével. Az, hogy az erdélyi magyar kérdés megoldása a román devolúciós folyamat puszta körülménye marad-e vagy pedig egy, a magyarság számára kielégítő megoldás e devolúció feltételévé válik – már nem a román, hanem a magyar politikai elit akaratától függ. A tranzíció éveiben meghozott döntések hosszú évtizedekre nézve meghatározóak lehetnek. A magyarság most olyan európai paradigmának megfelelő megoldást kell, hogy találjon specifikus problémájára, amely a határmódosítás kikerülésével a szubszidiaritás elvén nyugszik. „Három és fél millió magyar, a Kárpát-medencében élő magyarság egynegyede nem integrálható sem a magyar nemzetállam, sem a környező nemzetállamok politikai rendszerébe”[12] – írja Molnár Gusztáv. Egyértelmű, hogy az ez irányú politikai cselekvés nem román, hanem magyar feladat. A nemzet sorsa iránt felelősséget érző bármilyen politikai irányzat követői számára is megszívlelendő Molnár Gusztáv nemzeti liberálisoknak szánt intelme: „Nemzeti liberális az, aki a magyar nemzet egészének, annak a bizonyos 15 milliónak a kérdésére akar liberális választ adni. Nemzeti liberális az, aki tudja, hogy a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megteremtése, valamint állami szuverenitásunk helyreállítása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nemzetünk életében a liberalizmus teljes és végleges győzelméről beszélhessünk. Ehhez ugyanis a teljes magyar nemzet önrendelkezési jogának maradéktalanul érvényesülnie kell.”[13] „A nemzet […] nem lehet szabad emberek közössége, nem lehet civil társadalom, ha nem szuverén. Ez a szuverenitás nem ruházható át senkire és semmire. Ha egy állam betársul valamilyen konföderációba, vagy más államokkal együtt létrehoz egy konföderációt, a kölcsönösség és önkéntesség elve alapján lemondhat szuverenitása bizonyos ismérveiről. A nemzetre ez nem vonatkozik, a nemzet ezt semmilyen körülmények között nem teheti meg, éppen úgy, ahogy az emberi személy sem mondhat le feltétlenségéről és a civil társadalom sem a maga autonómiájáról. Ahogy a személy nem rendelhető alá semmilyen külső instanciának, és a társadalom sem a kormányzatnak, éppen úgy a nemzet sem rendelhető alá egy másik nemzetnek. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának mélyebb – liberális – értelme.”[14] „A liberális értelemben, tehát szabad emberek közösségeként felfogott magyar nemzet szempontjából másodlagos kérdés, hogy a nemzettestet alkotó egyes részek milyen államkeretben élnek önrendelkezési jogukkal, de életbevágó, hogy élhessenek vele, hogy az egyes nemzetrészek ne legyenek kiszolgáltatva más nemzeteknek.” [15] Molnár Gusztávnak e régebbi okfejtéseivel maradéktalanul egyetérthetünk. Meggyőzően bizonyítják, hogy az itt élő magyarság ragaszkodása önazonosságához, valamint ősi szülőföldjéhez Erdély kérdését kiemeli az egyéb román kérdések közül és nemzetközivé teszi azt. Az integrálódó Európa paradigmájának megfelelő választ e kérdés csak a szubszidiaritás elvének alkalmazásával nyerhet, de nem pusztán territoriális vonatkozásban, hanem etnikaiban is. Könyvészet [1] Robert Roesler: Romanische Studien, Untersuchungen zur elteren Geschichte Romaniens. Verlag von Duncker & Humbolt Leipzig 1871. [2] Lucian Boia: Istorie si mit în constiinta româneascã. Humanitas, Bucuresti 1997. [3] Max Weber: Etica protestantã si spiritul capitalismului. Humanitas, Bucuresti 1993. [4] Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Az RMDSZ II. Kongresszusán (1991. május) szétosztott anyag, megjelent a Hitel 1991/13, 14-es számában. [5] Gelu Pãteanu: Amit Romániáról tudni kell. Világszövetség I/1–2, 1992. aug. 15. [6] Kozma Szilárd: Kultúrzóna. Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ elnökségi tagjával, Hitel 1992/8. [7] Mancur Olson: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest 1997. [8] Fernand Braudel: Gramatica civilizatiilor. Meridiane, Bucuresti 1994. [9] Curzio Malaparte: Tehnica loviturii de stat. Nemira, Bucuresti 1996. [10] Vilfredo Pareto: Traité de sociologie generale. 1933. [11] Horia Alexandrescu: Scopul final al minorității maghiare din România este dobândirea statului de natiune-partener – în viziunea radicalului Borbély Imre, candidat la presedentia Uniunii. Cronica românã 1995. május 12. Az interjú föderációs vonatkozású része: – Ebben az értelemben támogatta ön Románia föderalizálásának ötletét Bruxelles-ben? – Én elválasztanám a föderalizálás ötletét a társnemzetétől, mivel Romániában a magyar diaszpóra nagy területeken él. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderáció csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizáció egyik módozata lenne az etnikai problémák megközelítésének. – És mégis beszélt a föderalizációról; milyen értelemben? – Olyan értelemben, hogy én azt hiszem, hogy a föderalizáció megoldás lehetne a romániai románoknak. Különben az a véleményem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országok föderizációjában élni. – Miért ? – Bebizonyosodott, hogy a szubszidiaritás elve nagyon jó hatással van. – Hol? - Mindenhol. Ez azt jelenti, hogy a megoldásokat azon a szinten kell megtalálni, ahol a probléma megjelenik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a problémák megjelenhetnek helyi szinten, gazdasági, földrajzi, történelmi régiókban, a mentalitások szintjén és országos szinten. A föderáció, úgy, ahogyan az Ausztriában, Németországban létezik, és ahogyan Spanyolországban körvonalazódik, pontosan megfelel ezeknek a szinteknek. Én azt hiszem, hogy a bánsági jelleg például nagyon jól kialakult a történelem folyamatában, eljutva az autochton mentalitás szintjére. Ugyanez a helyzet a munténiaiakkal, olténiaiakkal, moldovaiakkal is. Egyidejűleg ezek a régiók gazdasági entitások is. És a problémákat, amelyekkel szembesülnek, meg lehetne oldani helyi szinten. Egy ilyen felosztásnak feszültségoldó hatása lenne, továbbá felszabadítana bizonyos helyi energiákat, amelyek máskülönben nem érvényesülhetnek, mivel szisztematikusan vannak elhelyezve. Mindezek mellett a régiók fejlesztése a helyi sajátosságok jegyében történne. – És, hogyan látja ön ennek a tervnek a megvalósulását? – Romániában én a népművészetből indulnék ki e régiók körvonalazásában. – Tehát térjünk vissza Munténiához, Moldovához… – …Olténia, Bánság, Crisana, Belső-Erdély, Bukovina. Ha a zene a lélek tükre, akkor a helyi népművészet, amely nagyon jól elhatárolódik, egy nagyon jó vezető volna. Ez támogatná a helyiek politikai preferenciáit is. A bánsági parlament teljesen más struktúrájú lehetne, mint mondjuk a moldovai. – Azaz minden vidék a saját parlamentjével! – Igen, úgy, mint Németországban vagy Ausztriában. Ezeknek a parlamenteknek nem kell méretben megegyezniük a bukarestivel. – De Németországban létezik a Bundestag is. – Természetesen, itt is létezne egy kapcsolat. Én azonban szigorúan csak a helyi törvényhozásra és végrehajtásra gondoltam, amely csak helyi problémákkal foglalkozna. – Igen, de kinek tartoznának ezek elszámolni? – A helységek a régiónak vagy a tartománynak számolnának el. Például Lugos Temesvárnak számolna el, és Temesvár Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyről, honvédelemről, egészségügyről stb. van szó, amelyek általános jelleggel bírnak. A gazdasági jellegű problémákkal viszont az úgynevezett landok foglalkoznának, ahol az adókat is be lehetne szedni, melyeknek 1/3-a az illető landnál maradna, egy-egy jutna a helységeknek és a szövetségnek. – És ha a régiót külső támadás éri, akkor ki biztosítja a védelmét? – Hadsereg csak egy van, mint ahogy csak egy szövetségi rendőrség és egy szövetségi polgárőrség van. – Tehát ön azt állítja, hogy ha egy vállalat sztrájkba lépne, az már nem a központban reklamálna, hanem helyi szinten. – Igen. – És milyen hatalmuk legyen a helyi vezetőknek? Vannak régiók és régiók? – Leszűkítve a problémákat egy történelmileg és gazdaságilag egységes régióra könnyebben lehet megoldásokat találni. Látja, létezik két szemléletmód: liberális és egalitarista szocialista. Egyes régiók választhatnák az utóbbit anélkül, hogy ezzel más régiók fejlődését gátolnák. – Mi történne a moldvai csángókkal? Mit csinálnának ők, mint kisebbség? – Azt csinálnának, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak. – Mint az erdélyi románok, nem? Már azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak. – Ott spontán módon területi autonómiák jönnének létre Erdély belsejében. Ez az én feltételezésem. A Mócok országa pl. egy egészében román entitás a maga jellegzetességeivel. Ugyanígy a Tara Momarlanilor és a Fogaras. Én azt hiszem, hogy ezen az úton logikusan eljuthatunk a múlt újraelevenítéséhez. [12] Molnár Gusztáv: Miért kell a konfederáció? Limes 1992/7–8. 57. [13] Molnár Gusztáv: Az igen és nem határán – a liberalizmus esélyei Közép-Európában és környékén. Limes 1991/nov.–dec. 3. [14] Molnár Gusztáv: Nemzeti liberalizmus., Limes 1991/okt. 20. [15] Uo. 22. [16] H.R. Patapievici: Cine suntem. = Politice. Humanitas, Buc. 1996. ————————————— 1 Samuel P. Huntington az Eatoni Egyetem Kormányzástudományi Karának professzora és a Harvard Egyetem John M. Olin Stratégiai Kutatási Intézetének igazgatója, az ominózus „Clash of civilizations?” című tanulmányát az általa vezetett intézet „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdek” elnevezésű projektje keretében dolgozta ki, és a Foreign Affairs 1993 nyarán megjelent számában publikálta. A tanulmány születési körülményei már jelzik, hogy célja a valóság megközelítése, nem pedig a rózsaszínű univerzalista-liberális mainstream-konformitás támogatása volt. 2 Au faux de mieu átveszem a vitaindító terminológiáját, habár tulajdonképpen a nyugati civilizáció két síkjáról, az anyagiról („modernitás”) és szellemiről („nyugatosodás”) van szó Fernand Braudel jól megalapozott civilizációfelfogásában [8]. 3 A politikai elit nélkülözhetetlenségére már korábban Vilfredo Pareto [10] is rámutatott. 4 Az 1991-es népszámlálás szerint 1,67 millió – ez a szám viszont, ha a történelmi helyzet úgy alakul, hogy egzisztenciális előnyt jelent magyarnak lenni, nagy valószínűséggel drasztikusan növekedne. Példa erre a lengyelországi és oroszországi németek számának a természetes szaporulatot nagyságrendekkel meghaladó gyarapodási üteme, amióta megnyílt számukra a németországi letelepedés lehetősége. 5 Magyar értékkonzervatív (önazonosság-őrző) szempontból a devolúciós megoldás csak az etnikai önkormányzat kíséretében nyújt hasznot, hiszen egy föderációban a liberális demokrácia és jogállamiság keretein belül is lehet "eredményesen" nemzeti asszimilációs politikát folytatni. Ez ellen csak strukturális és szubszidiáris (szuverenitástranszferrel járó) megoldások nyújtanak megnyugtató garanciát. Megjelent a Magyar Kisebbség 1998/1-es számában. borbelyimre.blogspot.hu lapozás: 1-21
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
